Régen egyértelműnek tűnt a válasz: igen.

Mivel a hatalom a sajtótermék megjelenésének megakadályozva tudta a fizetőképes kereslet elől elzárni az információt. A fizetőképes kereslet sokszor megegyezett a választói réteggel. Tehát, ha szabadon lehetett előállítani sajtóterméket, akkor szabad volt a vélemények versenye.

A mai korban, amikor általános a választójog, és tömeges a média, már más a helyzet.

Az ingyenes média leuralása azt jelenti, hogy a szegényebb rétegekhez csak ez jut el, ebből következően itt monopolhelyzetet élvez a hatalom, tetszése szerint manipulálja a szavazópolgárok tekintélyes részét. S a polgárok negyedével egy passzív társadalomban már teljhatalmat lehet szerezni választáskor.

A Fidesz elér olyan rétegeket (és agymosást végez rajtuk), amelyek apolitikusak, közélet iránt nem érdeklődők, de szavazni elmennek.

Olyan módon, hogy ők mást szeretnének fogyasztani, de mellékesen megkapják a propagandát

Sportszeretők – sport tv-n, amikor a műsorok közti sűrű „híradás” valójában kormánypropaganda.

Zenekedvelők – rádiókon, (mindegy, hogy Orbán valamelyik strómanja, vazallusa a tulajdonosa vagy független, ugyanazt az ingyenes MTI anyagot nyomják, mellé még közcélú reklámokként sugározzák a Fidesz pártpropagandát).

Szoftpornó – origo.hu, (ha valaki fedetlen melleket, meztelen nőket akar bámulni, a képernyőn a nők mellett egy centire nagy betűkkel ott az ordas rogáni hazugság-adag, amit akaratlanul is elolvas)

Filmnézők – TV2 csatornái, közmédia (híres és kormányreklámok tömegével)

Közösségi média használók (FB, youtube) – hirdetésekkel mindenféle médiatartalmat fogyasztót (óvodástól nyugdíjasig mindenki kapja az arcába).

Plakátok köztéren.

Ingyenes önkormányzati lapok (állami hirdetések, manipulatív cikkek).

A tudatos, közélet iránt érdeklődők számára persze ott van a nyomtatott sajtó, internet, tévé, de itt is túlsúlyos az orbáni média. Természetesen az Orbán rendszer a független médiát is próbálja korlátozni (gátolja a hirdetésekhez jutását valamint felvásárolta tömegével és a maga szolgálatába állította).

Tehát a sajtótermékeket ugyan szabadon lehet előállítani, de azok a vélemények versenyében úgy tudnak részt venni, hogy a verseny szónak nem felelnek meg a körülmények. Mert a verseny betartott szabályokat és egyenlő előfeltételeket jelent.

Mivel a demokrácia alapja, hogy a választópolgárok döntenek a hatalommal rendelkezők személyéről a rendelkezésükre álló információk alapján, az ő félrevezetésük, manipulálásuk a lényeget szüntetik meg, s választásuk az önkényuralom által irányított.

Megszívlelendő hozzáállás római köztársaságban a választott tisztségviselőkre vonatkozóan.

Csak azt lehetett megválasztani, aki előzőleg bizonyított.

A római politikusoknak 10 hadjáratban kellett részt venniük, hogy a legalsó tisztségre a quaesturára jelentkezhessenek. Ez legalább 10 évet jelentett.

Utána mindig három évet kellett kihagynia ahhoz, hogy a következő tisztséget, következő magasabb szintet megpályázhassa. És csak a következő szintre jelentkezhetett.

Legalább 31 évesnek kellett lenni a quaestornak, 36 évesnek az aedilisnek, 39 évesnek a praetornak és 42 évesnek a consulnak (ez utóbb tisztségről már az átlagember is hallott minálunk), a legfőbb vezetőből mindig kettőt választottak.

Ehhez képest az újkori demokráciákban nem ritka, hogy szinte a semmiből előbukkanó személyek legfelső szintre jutnak egyetlen kampány rohammal. Úgy, hogy semmit nem tudhat a köznép arról, hogy miként viselkedik, hogyan tevékenykedik a közhivatalt betöltve. Óriási kockázatot vállal ilyenkor a társadalom. 

Egyik példa erre Trump. Ámokfutása történelmi.

Vegyünk részt minden szavazáson! Kicsiny részhatalmunkat a szavazáson adhatjuk át olyan embereknek, pártoknak, akik arra kérnek felhatalmazást, hogy a meghirdetett programjukat valósítsák meg. Természetesen, ha nem azt valósítják meg, akkor becsaptak bennünket, s nem tekinthetők demokratikus pártnak, legközelebb nem szavazunk rájuk.

Vegyünk részt a szavazáson, mert minden szavazat számít, (ugye minél kisebb a szavazók köre, annál inkább). És azért is, mert a szavazástól való távolmaradással azt mondjuk ki saját magunkról, hogy velünk azt csinálhatnak, amit akarnak. Rólunk majd mások döntenek. Szavazáskor mindig van választás. Ha csak rossz jelöltek vannak, akkor a legkevésbé rosszat támogatva, még mindig a saját sorsunkért tettünk erőfeszítést. Olyan nincs, hogy mind egyforma. Ha vásárolni indulunk, tudjuk, hogy van választásunk, mert különböznek az áruk és árak. Ha van különbség az egyes termékek között, hogyne lenne különbség az összehasonlíthatatlanul bonyolultabb pártok, és programjaik között.

A demokráciában nem csupán a négyévente lezajló választás a fontos, hanem a két választás közötti tevékenység is. S nem csak a képviselőké, hanem a választópolgároké is. Vezetőink könnyen azt hiszik, azt tehetnek, amit akarnak. Tehát kísérjük figyelemmel, hogy miként gazdálkodnak a rájuk bízott joggal, közös vagyonnal. A legközelebbi választáson ugyan mi alapján döntünk, ha nem figyeltük mit csinálnak? Csupán az ígérgetés alapján? Demokráciában a legfőbb mérce a tett, a választás nem alapulhat mindig megelőlegezett bizalmon, csak az első alkalommal. Emlékezzünk!

Ne csupán figyeljük politikusainkat. Jelezzünk vissza! Legyen tudatában a képviselő, hogy egyetértenek döntéseivel a választók, vagy sem. Természetesen ne csak a kritikáinkat fogalmazzuk meg levélben, interneten vagy élőszóban. Vannak tisztakezű politikusok is, akiknek elfogyhat a belső indíttatásuk, ha nem érzik, hogy akikért küzdenek, - az egyszerű polgárok - nem állnak mögöttük.

Tájékoztassuk politikusainkat! Akármennyire zseniális egy képviselő, nem lehet ott mindenhol, nem tudhat mindenről. Információ kell a problémákról, tényekről, lehetőségekről, elképzelésekről.

Kisebb közösségekben mi is gyakoroljuk a demokráciát! Akkor jobban megértjük a nagypolitika működését is. Lehetnek kedvteléseink, a hozzánk hasonlók pedig egyesületben gyűlnek össze. Lehetnek értékeink, amelyek ápolására, védelmére érdemes szövetkezni. Lehet jótékonyságra alkalmunk, amely hatékonyabb ha közösségben végezzük.

Politizálhatunk aktívan is! Nem az ördögtől való a párt. A társadalom fontos funkciója, hogy a párttagság közvetítsen a vezetés és a pártonkívüliek között, foglalkozzon az átlagnál többet az ország ügyeivel, kiválassza a rátermett vezetőket. 1945-ben 2 millió párttag volt több tucat pártba gyűlve (most 100 ezer sincs). Nagyapáink, nagyanyáink még hittek a demokráciában. Nekik nem adatott meg, hogy szándékaik szerint éljenek, mielőttünk még nyitva a tér.

A demokrácia az együttgondolkodás rendszere, ahol összegyűlik, összeadódik az információ, amely alapján dönteni lehet. Összegyűlnek a szándékok, érdekek és kompromisszumos megoldásokat keresünk, hogy minél több embernek biztosítson optimális lehetőségeket a társadalom. Ahol a közösségi értékeket megfogalmazzuk és elfogadjuk. Ahol megélhetjük, nemcsak cselekvésében, hanem akaratnyilvánításában is, mi az a "demosz".

Az emberiség több évezredes írott történelme során számtalan társadalmi formát próbált ki, de közülük csak egyetlen, a demokrácia, amelyik közemberek érdekét szolgálja.

A hatalmasoknak számtalan forma állt rendelkezésükre, hogy a társadalom feletti uralmukat szolgálja. Persze működésüket tekintve a különféle egyed- és csoport uralmi viszonyok mindig egyszerűbbek, mint a demokrácia. Könnyebb akár néhány száz milliárdosnak is egyeztetni, egyezkedni, mint a kisemberek tömegeinek.

Nekünk a demokráciában sokkal nehezebb a dolgunk. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk fellépni, együtt kell gondolkodnunk, közös elveket kell vallanunk, szabályokban kell megegyezni.

Természetesen a demokrácia állandó veszélyben van. A hatalmasok meg akarják kaparintani kulcsposztjait, intézményeit a saját szolgálatukba akarják állítani.

A legfontosabb, hogy tudatosodjon minél több emberben:

a demokráciát – a diktatúrával ellentétben – nem elég elszenvedni, ezt nekünk kell működtetni.

Ha közpénzek elköltéséről van szó, akkor három elemzési szempont kellene, hogy mérvadó legyen:

Az első, hogy olyanra költik-e a közpénzt, amire a köznek feltétlen szüksége van?

A második: amikor a pénzt költik, akkor takarékosan oldják-e meg a cél elérését? Nem pazarolnak-e?

S a harmadik: lopnak-e közpénzből költés közben?

Pontosan ezzel a három szemponttal nem foglalkozik egyáltalán az átlag magyar médiamunkás (és emiatt az átlag magyar polgár sem). Helyette hasra esnek a helyi kiskirályok (polgármesterek, országgyűlési képviselők, járási és megyei vezetők) előtt, csak ezért, mert azok közpénzből valamire költenek.

Van, akinek hazája ez az ország,

van, akinek csak a zsákmánya.

Erre kellett ráébredniük sokaknak, akik rendszeres hírfogyasztók s nyitva tartják a szemüket.

A Fidesz aljas módon visszaélt a törvényhozói hatalmával, s ahelyett, hogy a rábízott vagyonnal jól gazdálkodna, két kézzel szórja az adóforintokat, s a fidesz-elit tömi a saját zsebét. Egyes vezetők látványos meggazdagodása, az csak a jéghegy csúcsa.

Ezzel szemben százezrek keresik a boldogulásukat a határon túl. S milliók tengődnek itthon egyik napról a másikra!

Közben az összes állami szolgáltatást szétzilálta Orbán.

S már a magánszféránkba is behatol ez a középkori eszméket valló maffia.

Még a családokat segítő intézkedéseket is beárnyékolja az, hogy katasztrofális gazdaságpolitikájával a most felnövekvő nemzedéket adósrabszolgává teszi a Fidesz.

Abszurd világot teremtettek, amiben hónapról hónapra újabb adót találnak ki, újabb sarcot vetnek ki ránk.

A demokratikus máz lekopott, s világossá vált, hogy önkényuralmi rendszert építenek ki, úgy vélik, nem tartoznak magyarázattal a választópolgároknak, azt csinálnak, amit akarnak.

És ne legyenek kétségeink, ez az ámokfutás csak fokozódni fog.

Hiszen Orbán már régóta az alapján választja ki az államapparátus vezetői karát, hogy minél gátlástalanabbul, gondolkodás nélkül hajtsák végre a parancsait.

Ökölbe szorul az ember keze, és azt mondja: Orbán, takarodj!

De mi vagy ki fog véget vetni ennek a lidérces állapotnak?

Persze lehet azt várni, hogy a nyugati vezetők majd helyre rakják a mi viktátorunkat.

Sajnos rossz hírem van: a nyugati államoknak is megvannak a saját gondjaik, s nem azért fizetik a saját állampolgáraik a vezetőiket, hogy a mi gondjainkat oldják meg.

Azokat bizony nekünk kell megoldani, az igát nekünk kell lerázni.

Mikor, s főként hogyan szabadulhatunk meg?

Orbán az erőből ért, de sajnos pillanatnyilag nincs olyan politikai erő, amely meg tudná dönteni hatalmát.

Mi kiabálunk, de a hatalom piramisának tetején levő Orbánhoz nem hallatszik el a szavunk.

S mégis azt mondom: ez nem olyan nagy gond.

Mert piramis csúcsán is elkezdenek majd aggódni, sőt félni, ha a piramis talapzata elkezd fogyni, kopni!

Mert mi Orbán hatalmának az alapja?

Nem egy megszálló hadsereg, mint Kádárénak volt.

Hatalmának megtartásához elég, ha valamilyen módon: megtévesztéssel vagy lefizetéssel, lekenyerezéssel eléri, hogy a választópolgárok egynegyede mindig a fideszre szavazzon.

Mert mi van a hatalmi piramis középső szintjén?

Az új félfeudális rendszernek nemcsak önjelölt királya van, hanem narancsszínű nemessége is: egész megyéket, választókerületeket, városokat, s persze hivatali vezető székeket osztogatott Orbán. S cserébe ez az új nemesi réteg vállalta, hogy helyben biztosítja a megfelelő választási eredményt.

E fideszes helyi haszonélvezők segítsége nélkül Orbán jóval kevesebb honfitársunkat tudná rávenni, hogy a Fideszre szavazzon.

Kik ők, milyen pozíciókról beszélek?

Mindjárt itt van országgyűlési képviselőnk Vantara Gyula, aki nem a mi érdekeinket képviseli, hanem a pártét. Meg lehet neki üzenni, - van telefonja, van email címe, vagy csak úgy az utcán a szemébe is lehet mondani: Fidesz takarodj!

S itt vannak a fideszes önkormányzati képviselők is. Az biztos, hogy egyetlen fideszes önkormányzati képviselő se jutott volna be a testületbe, ha nem pártjelöltként kerül fel a szavazólapra.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy ők azt vállalták cserébe ezért a pozícióért, hogy biztosítják a csabai szavazatokat az összes választáson a Fidesz hatalom érdekében.

Ne gondolják már azt, hogy ők csak élvezik a helyi hatalom előnyeit, s nem kell elszámolniuk azzal, hogy bűnrészesek abban, amit ezzel az országgal művel Orbán!

S persze vannak szép számmal olyanok is, akik azért kaptak állást, vagy vezetői posztot, mert fideszes kedvelt emberek, elvéve a helyet sokszor a rátermettebb, képzettebb polgártársunk elöl.

S vannak, akik itt helyben is milliókat markolnak fel, pályázati bársonyszőnyeggel leterített úton, vagy éppen csak úgy.

E fideszes helyi haszonélvezőknek is meg lehet üzenni, - van telefonjuk, van email címük, vagy csak úgy az utcán a szemükbe is lehet mondani: Fidesz takarodj!

És ha nem lesz, aki helyben szállítja a biztos 25 %-nyi szavazót, akkor nincs az a választótörvény módosítási trükk, ami megmenti Orbánt a bukástól!

És beszéljünk a helyi szolga médiáról, zsoldos médiáról, amely azon embertársainkat vezeti meg, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyébként mi folyik hazánkban, a hazug kormánypropagandából vonják le a következtetést, minden rendben van nálunk.

S most nem a Csabai Mérlegre gondolok, - az önkormányzat lapjának nem funkciója, hogy a helyi vagy országos hatalom kontrollja legyen. Hanem azokra a helyi rádiókra, akiknek nem lenne kötelező az MTI agymosását sugározniuk óránként valós hírek helyett.

Agymosás helyett a tiszta közélet szolgálatát követeljük!

 A média ne a kormánypárti hazugságok, győzelmi jelentések továbbítását gondolja kötelességének, tegye már fel a demokráciában kötelező kérdéseket: miért ennyibe kerül? Miért ilyen minőségű? Miért ő, s miért nem más kapta ezt a munkát?

Mert ha valós információkhoz jutnak a polgárok, akkor ez a gyalázatos színvonalú Fidesz többet nem jut hatalomba, az biztos.

 S beszéljünk a fideszes választópolgárokról is, bár közülük egyre nagyobb számban rejtőzködő életmódot folytatnak.

A fidesz szavazóknak szemébe lehet mondani, hogy ők szabadították rá az országra ezt a maffiát. Meg lehet tőlük kérdezni, hogy nekik nem fáj hazánk kifosztása?

S el kell magyarázni nekik: a Fidesz elsősorban őket csapta be. Minket nem csaptak be. Minket ugyan meglopnak, de őket emellett még be is csapták!

S ha elfordulnak a fideszes szavazók Orbántól, szégyenből vagy haraggal, vége van a viktatúrának!

De elég-e ha Orbán eltakarodik?

Mert 2006-ban még attól volt hangos az utca, hogy Gyurcsány takarodj!

Gyurcsány pár év múlva eltakarodott, s mégse lettünk boldogabb nemzet ezáltal.

Vajon miért?

Mert továbbra is a politikusokra hagytuk a hazánk sorsát.

Pedig nem attól demokrácia a demokrácia, hogy választások vannak, hiszen Rákosi idején is voltak választások.  Még attól se válik demokráciává egy ország berendezése, hogy több párt van, hiszen még a szocializmus idején is Csehszlovákiában, Lengyelországban és NDK-ban is több párt volt, csak valahogy mindig a kommunisták győztek.

Attól demokrácia a demokrácia, hogy 2 választás között sem hagyjuk, hogy a hatalomhoz jutottak azt csináljanak, amit akarnak, folyamatos nyomás alatt kell tartani őket. Meg kell követelni, hogy mindnyájunkért dolgozzanak, s a választási programjukat valósítsák meg.

Széchenyi István, a legnagyobb magyar figyelmeztetett rá:

"Ha az értelmes és tisztességes emberek távol tartják magukat a közügyektől,

akkor a közügyeket ostoba és semmirekellő emberek fogjak intézni."

De én nem azt mondom ezzel az idézettel, hogy lépjenek be minél többen az ellenzéki pártokba, mert párton kívül is lehet közéletben, demokrataként tevékenykedni, mint ahogy egyházakon kívül is lehet vallásosként, erkölcsösként élni.

Itt van például nem messze tőlünk a helyi közélet egyik terepe: a városi önkormányzat, ahol a demokrácia alapjaiért egyszerű állampolgári jogon szintén lehet küzdeni: a nyilvánosságért, átláthatóságért, a tiszta, közhasznú gazdálkodásért.

Vegyük saját kezünkbe közösségeink sorsát, vegyük észre: nem vagyunk egyedül küzdelmünkben, fogjuk meg egymás kezét, s vitassuk meg a közös jövőt:

egy épeszű, igazságos, emelkedő ország jövőképét.

S amit együtt megálmodunk, egyszer valóssággá válik.

elhangzott Békéscsabán, 2015 február 1-én